2010.07.15. Képzeljünk el egy olyan országot, ahol nincsenek jogok. Egy ilyen helyen is, legalább az intim szféra védett, senki nem avatkozhat be az emberek életterébe. Országunkban, ez mégis egyre gyakrabban történik meg. Bármelyik percben elvehetik a lakosok melegvizét, bár jogilag ez tilos.
Szakembertől arról érdeklődtünk, hogy lehet kilépni ebből a tehetetlenségből. Hiszen már napok óta szünetel a melegvíz szolgáltatás Marosvásárhelyen és Brassóban.
„Tehát itt nincs melegvíz, na, itt nem folyik. Tessék!”
Elő a fazekakat és a tálakat! Idén már-már hozzászoktak a marosvásárhelyi lakosok, hogy így tisztálkodjanak. Akiknek nincs központija, ezekben a napokban megint áldozatként szenvednek, azok miatt, akik nem fizettek.
Kovács Rozália
„Sok olyan kicsi nyugdíjas, és a jobban kifizeti, mint azoknak, akiknek nagy jövedelme van, az valahogy lazábban hagyja a dolgokat, az egész fizetnivalót. A mi blokkunkban nincsenek elmaradva. ”
A gázszolgáltató a hőszolgáltató adóságai miatt megint elzárta a gázt a kazánházakban. Így az a 24 ezer család aki még mindig a központi szolgáltatóhoz tartoznak Marosvásárhelyen, megint rosszul jár.
Székely Edina
riporter
„Amint látjuk, ebben a tömbházban júniusig mindenki kifizette a közköltséget, de a Kovács családhoz hasonlóan mindenkinek vizet kell melegíteni és tálban mosakodni”
Nyáron a melegben kétszeresen fontos a víz, nem csak a hidratálásért, de a tisztálkodásért is. A gyerekes családoknak még több gondot okoz, ha hideg vízzel kell, tisztálkodniuk.
Dordea Doina
„Jó, hogy nyár van és tusolhatunk hideg vízzel is, de, ha télen megállítják és nem lesz melegítésünk sem, elképzelhetik, ha a tizediken lakom, milyen hideg van télen, nagyon hideg.”
A 21. században ezek nem életkörülmények. Az emberjogi szakértő többször hangsúlyozta, nem kell áldozatnak lenni, hiszen az egészséges környezethez való jogunkat Románia Alkotmányának 35-ik cikkelye védi.
Szigeti Enikő
ügyvezető igazgató, Civil Elkötelezettség Mozgalom
„Ez nekünk alapvető jogunk és erre jogi hátteret biztosít az ország, De még, amellett hogyha nem is lenne és egy olyan országban élnénk ahol semmilyen jogunk nincs, akkor is hogyha valaki az intim szféránkon belül olyan döntéseket hoz ami az életünk és az egészségünket veszélyezteti, gondolok itt idős emberekre és gyerekekre, de akár hétköznapi személyre is, joga van a melegvíz szolgáltatáshoz.”
A szakértő szerint a közösségnek erősnek és bátornak kell lennie. Merni kell olyasmit tenni, mint például egyik tévécsatorna visszakövetelésekor maga Marosvásárhely megtett. Flash mob, azaz villámtüntetés szervezése megoldás lehet. Persze, ez csak akkor lehetséges, ha a lakosoknak legalább olyan fontos a melegvíz, kedvenc tévécsatornájuk.
SZERKESZTŐ: Székely Varga Edina
OPERATŐR: Rab Zoltán